Kedves Barátaim!
Pocsék éjszakán vagyok túl. Legyen elég annyi, hogy nagyon gyötört a fájdalom. Sajnos annyira rossz volt, hogy gyógyszert sem bírtam bevenni. Hullámokban tört rám a fájdalom, ilyen még nem volt. Összeszorítottam a fogaimat és nyöszörögtem. PótA próbálta belém tukmálni a fájdalomcsillapítót, amit, mivel nem nyitottam ki a számat elég nehéz volt. Végül a kihúzott fogam helyén tuszkolta be a számba és várta, hogy lenyeljem. Többszöri próbálkozásra végre sikerült és éjjel fél egyre le is jutott a gyomromba. Éreztem, hogy kezd hatni, megnyugodtam. PótÁnak is mondtam, hogy most már feküdjön le nyugodtan, már nem lesz baj. Azért ő úgy aludt, hogy nyitva maradt az erkély ajtó, hogy hallja rögtön a legkisebb rezdülésemet is, óránként pedig ellenőrzött, minden rendben van-e.
Az éjszaka tovább már nyugodtan telt. Volt alkalmam elmélkedni. Újabb gondolatok jutottak eszembe, amit szeretnék még megosztani veletek. Most PótA úgyis alszik, ezért elmesélek valamit.
"Fontosabb a simi a veszekedésnél."
Az úgy volt, hogy felettünk egy család lakik, két kiskétlábúval. Nagyon rendesek, szeretem is a kicsiket, ne értsd félre, de ezek a kiskétlábúak szeretnek ugrálni, szaladgálni, ami tökéletesen lehallatszik. Általában fél óránál nem szoktak többet játszani és nem is mindig vannak ilyenek, de egyik este a szokásosnál is jóval mozgékonyabbak voltak, sőt már legalább másfél órája ugrabugráltak, és PótÁt kezdte idegesíteni a dolog. Én is éppen rosszabbul voltam, engem is zavart a zaj. PótA viaskodott magával, menjen fel szólni, vagy maradjon, vagy mit csináljon? Csak nem akarták abbahagyni az ugrálást. Minden alkalommal, amikor nekiindult, hogy most már felmegy, én útját álltam és nyüsziztem. Sokadjára leesett neki, hogy közlendőm van, megnyugodott és végre hallotta, amit mondani akartam. Azt mondtam neki: Nem tudom mennyi idő adatott nekem, nem biztos, hogy már sokáig veled tudok lenni. Ezt a kis időt ne a veszekedéssel töltsd el, hanem inkább simizz engem. Erre ő azt mondta, igazad van Mackó. Úgyhogy leültünk, simizett, és próbáltunk nem az ugrálásra figyelni.
Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy az igazán fontos dolgokkal érdemes foglalkozni és mi lehetne más ez a valami, ha nem a szeretet.
Úgyhogy VILÁG EMBEREI, ne veszekedjetek, ne gyűlölködjetek, ne gonoszkodjatok, mert az erre fordított időt hasznosabban is eltölthetitek, azzal, ha szeretet adtok. Mindenkinek van valakije, akit szeret, ez biztos, legyen az egy másik ember, egér, csótány, virág, akárki, és ő sem lesz mindig, egyszer mind meghalunk. Semmi sincs örökké, ezért tisztelni kell az életet, tisztelni a másik életét, és addig szeretni, amíg él(sz).
Uff, én beszéltem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése