Kedves Barátaim!
Reggeli sétáim alkalmával el szoktam menni egy közeli kisbolt előtt. Tényleg kisbolt, mert akkora, hogy két kétlábú, azaz négy láb fér csak el benne. Itt van egy boltos néni. Nagyon szereti a kutyusokat és amikor engem először meglátott, felpattant a helyéről és szaladt ki a bolt elé, hogy megnézzen, Engem. Mostanra jöttem rá, hogy szép vagyok. Úton útfélen tapasztalom, hogy az emberek szeretnek engem. Nagyon jó érzés! És ez a boltos néni teljesen megerősítette az eddig kétséges önbizalmamat.
Nagyon jóba lettünk. Ha arra megyünk, megállok a bolt előtt, várok egy kicsit, hogy kijöjjön kedves barátném és élvezem a vakargatást. Mert bizony azt is kapok.
Sőt újabban csemegével is szokott kedveskedni, kapok ezt-azt, egy kis kutyakekszet vagy rágókát, ami éppen megmarad neki a készletből. (Mert kutyusokat is kiszolgálnak ám ebben a boltban.)
Azt szokta mondani, hogy rögtön örökbe fogadna, ha nem lenne a férje, ő ugyanis nem engedi meg a kutyát. Micsoda pasas lehet!?
2013. július 10., szerda
2013. július 6., szombat
Ricike, a cica barátom
Kedves Barátaim!
Engedjétek meg, hogy bemutassam első (számú) cica barátomat: Ő itt Ricike.
Ricike minden reggel (és este) lent vár az ajtóban, rám. Na jó, nem rám. Igazából enni jön, egy néni a házból napi két étkezéssel kényezteti. De az viszont igaz, hogy barátok lettünk. Mivel az etetése egybeesik az én sétaidőmmel, gyakran találkozunk. Sőt, mostanában elég sokat lóg a kertben Rici, úgyhogy el sem tudom kerülni őt.
Rici egy 3 éves kandúr és még PótA szoktatta kézhez, mert nagyon félős volt. A mai napig csak PótA tudja megsimizni, hiába remél a néni, aki eteti. (Hát nem sikerült ez a szoktatás valami jól. Igaz?)
Amikor mi fent az emeleten zárjuk az ajtót, mert indulunk sétálni, nos Rici megjelenik a semmiből és mire leérünk a bejárati ajtóhoz, ő már ott dorombol. Nyávogni is szokott, ezt még fent is hallom.
Mániája, hogy folyton dörgölőzni akar. Nekem ez először elég fura volt, de most már kezdek hozzászokni. Csak ne az arcomba! Na azt nem szeretem! Egyébként máshol nem bánom. Minden macska ezt csinálja?
Sokszor elkísér minket egy darabon, illetve van olyan is, hogy jövünk hazafelé és a sarkon vár minket, hogy együtt menjünk a házig. Azt hiszem szeretne feljönni hozzánk, nagyon dolgozik valami ilyesmin. Ugyanis nem lehet bejönni tőle az ajtón, vagy ha sikerül is, akkor meg nem lehet tőle becsukni az ajtót. Agilis cicus!
PótA azt mondja, lehet, hogy télire befogadjuk, ne fázzon kint a hidegbe.
Azért ezt még beszéljük meg!
Engedjétek meg, hogy bemutassam első (számú) cica barátomat: Ő itt Ricike.
Azért ezt még beszéljük meg!
2013. július 2., kedd
Bemutatkozom és kezdődik a mese
Kedves Barátom!
Engedd meg, hogy bemutatkozzak. Mackó vagyok, de nyugodtan szólíthatsz Macinak is. Én egy 12 éves malamut (?husky) vagyok és igen kalandossá vált az életem az utóbbi hónapokban. De kezdem az elején.
Eddigi életemet falun éltem, egy elkerített kicsi helyen. Azt mondják régen foglalkoztak velem a gazdáim, de manapság már nem kaptam sok törődést. Ne érts félre, én nem panaszkodom. Sosem szoktam, ez az egyik életelvem, elfogadom azt ami van. De nem ismertem a világot, nem láttam belőle semmit sem. Egy napon sebes lett az arcom, nem nagyon ettem (persze nem is nagyon dúskáltam az ételekben). A sebem egyre jobban fájt, napról-napra. hétről-hétre, hónapról-hónapra csúnyább lett. A gazdám nem nagyon foglalkozott vele, én meg gondoltam, akkor én sem aggódom miatta. De azért csak fájt! Egy napon kedves emberek nem bírták már tovább nézni az állapotomat, szóltak egy állatvédő hölgynek, segítsen rajtam. Ő meggyőzte a gazdámat, hogy mondjon le rólam, fáj ezt mondanom, de ha úgysem akar engem. Így elkerülhettem otthonról. És ekkor csoda történt velem! A világ megnyílt előttem. Én nem is tudtam, hogy ennyire szép is lehet az élet! Hogy vannak rétek, utcák, városok, más állatok és emberek is a kerítésen túl. És sok-sok szag.! Micsoda boldogság! Micsoda öröm! Még most is beleremeg a kicsi szívem! Az élet szép! De ne szaladjak ennyire előre.
Ott tartottam, hogy értem jöttek a megmentőim és beraktak egy autóba. Ez most június elején történt. Életemben először ültem ilyen valamiben, ma már persze ismerem, de akkor nagyon ijesztő volt. Ám az izgalom, hogy a világot megismerhetem, nagyobb volt a félelmeimnél. Éreztem, hogy sok jó vár rám. Még ha erre 12 évet is kellett várjak. Így kerültem a szánhúzó mentő alapítványhoz. Egy kutyapanzióban lettem elszállásolva, egy szép és tiszta kennelben. Micsoda lakosztályt kaptam! Még finom vacsorát is ehettem! És rajtam kívül voltak ott más szánhúzók is, így este beszélgettünk, ki honnan jött, mi történt vele. Nagyon tetszett ez az új minden! Annyira izgatott voltam, alig bírtam aludni. Éjjel felnéztem az égre, de mintha más lett volna. A sok fényes csillag nem hidegen tekintett rám, hanem mind kedvesen mosolygott. Ezen elmerengtem és észre sem vettem, de mélyen elaludtam.
Másnap tettem egy felismerést. Az emberek csodálatosak! Kedvesen becézgettek, elvittek sétákra, finom ételekkel kényeztettek. Nem is gondoltam, hogy lehet még ilyenben részem, de észrevettem, mennyire gondosak új kétlábú barátaim. Nézegettek, láttam a szemükben a kedvességet és nem féltem semmitől. Ennyi ember, és fontos vagyok nekik! ÉN! FONTOS VAGYOK! Még belegondolni is csodás érzés a számomra!
Először egy pipekőcdébe vittek, (ők kutyakozmetikának nevezik), mert szerintük szükséges volt. Nem is voltam annyira büdös! Vagy mégis?
Életemben először fürödtem. Áztam én már az esőben többször is, de ez nagyon furcsa volt. Hát megvallom, nem lesz a kedvencem, de mivel láttam új barátaimon, hogy fontosnak tartják a műveletet és mennyire lelkesednek érte, gondoltam a kedvükért hagyom magam. Bevallom így utólag, azért tetszett, hisz addig is velem foglalkoztak, ami nagyon kellemes dolog. Aztán jött a fésülés. Én még ennyi szőrt nem láttam! És ez mind bennem volt! Jaj, de milyen fincsi volt utána! Szabadon levegőzött a bőröm. Évek óta nem volt ilyen! Mivel eltűnt a szőrpáncél rólam, az is kiderült, hogy nagyon sovány vagyok.
Az arcomon a sebem sajnos továbbra is fájt és csúnya volt, ezért elvittek egy állatorvoshoz is. Ott kiderült, hogy a fogam beteg, nagyon gyulladt és a genny az arcomon távozik belőle. Kaptam rá gyógyszert. A doki azt mondta, a fogamat is ki kell majd venni. Meg is beszéltek egy időpontot.
Addig a napig hasonlóan töltöttem az időmet. Minden nap finomakat ettem, mit ettem, faltam! Volt mit bepótolnom! Kétlábú barátaim sokat sétáltak velem, szeretgettek, okítgattak, sokat foglalkoztak velem. Nagyon jó volt ám! Megismertem, hogy léteznek füves parkok csak azért, hogy a kutyusok ott sétálhassanak. Elképesztő! Megtanultam a pórázt is használni, amire nem emlékszem, hogy használtam volna azelőtt. Alig bírtam magammal, annyira mindent meg akartam ismerni. És az a rengeteg illat! Estére nagyon elfáradtam minden nap, de annyira elöntött a boldogság, hogy nem is éreztem. Éjjel mielőtt elszenderedtem volna, végiggondoltam a napomat újra és újra. Ez tényleg VELEM történik?!
Aztán eljött az a nap, amikor megoperáltak. Nagyon aggódott értem egész nap minden barátom. Nekem a legnagyobb bánatom az volt, hogy nem ehettem ebédet.
A műtét után egy új helyre kerültem. Nem láttam még azelőtt az emberek lakhelyét belülről, mindig csak kint lehettem a kertben, de most azon vettem észre magam, hogy egy lakásban vagyok. Nagyon érdekesnek találtam. Először nem is tudtam, mit szabad csináljak, mindenhova követtem az új kétlábút. Ő mutatta meg nekem, hogy hova feküdhetek le, hol fogok enni, merre találom a vizes tálat.
Azóta is nála vagyok és jól érzem itt magam. Sok emberrel és kutyussal találkozunk a séták alatt, szereztem barátokat is és én nem is tudtam magamról, de sokszor megdicsérnek az utcán, hogy milyen szép vagyok. Gyakran megállítanak minket, csakhogy megsimogathassanak. A kis kétlábúakat is nagyon megszerettem. Ja, és van egy cica barátom is, meg egy boltos néni imádóm. Sajnos az egészségem nem a legjobb, de majd mindezekről később szólok. Annyi mindent el szeretnék még mesélni, ezért is született ez a blog.
Engedd meg, hogy bemutatkozzak. Mackó vagyok, de nyugodtan szólíthatsz Macinak is. Én egy 12 éves malamut (?husky) vagyok és igen kalandossá vált az életem az utóbbi hónapokban. De kezdem az elején.
Eddigi életemet falun éltem, egy elkerített kicsi helyen. Azt mondják régen foglalkoztak velem a gazdáim, de manapság már nem kaptam sok törődést. Ne érts félre, én nem panaszkodom. Sosem szoktam, ez az egyik életelvem, elfogadom azt ami van. De nem ismertem a világot, nem láttam belőle semmit sem. Egy napon sebes lett az arcom, nem nagyon ettem (persze nem is nagyon dúskáltam az ételekben). A sebem egyre jobban fájt, napról-napra. hétről-hétre, hónapról-hónapra csúnyább lett. A gazdám nem nagyon foglalkozott vele, én meg gondoltam, akkor én sem aggódom miatta. De azért csak fájt! Egy napon kedves emberek nem bírták már tovább nézni az állapotomat, szóltak egy állatvédő hölgynek, segítsen rajtam. Ő meggyőzte a gazdámat, hogy mondjon le rólam, fáj ezt mondanom, de ha úgysem akar engem. Így elkerülhettem otthonról. És ekkor csoda történt velem! A világ megnyílt előttem. Én nem is tudtam, hogy ennyire szép is lehet az élet! Hogy vannak rétek, utcák, városok, más állatok és emberek is a kerítésen túl. És sok-sok szag.! Micsoda boldogság! Micsoda öröm! Még most is beleremeg a kicsi szívem! Az élet szép! De ne szaladjak ennyire előre.
Ott tartottam, hogy értem jöttek a megmentőim és beraktak egy autóba. Ez most június elején történt. Életemben először ültem ilyen valamiben, ma már persze ismerem, de akkor nagyon ijesztő volt. Ám az izgalom, hogy a világot megismerhetem, nagyobb volt a félelmeimnél. Éreztem, hogy sok jó vár rám. Még ha erre 12 évet is kellett várjak. Így kerültem a szánhúzó mentő alapítványhoz. Egy kutyapanzióban lettem elszállásolva, egy szép és tiszta kennelben. Micsoda lakosztályt kaptam! Még finom vacsorát is ehettem! És rajtam kívül voltak ott más szánhúzók is, így este beszélgettünk, ki honnan jött, mi történt vele. Nagyon tetszett ez az új minden! Annyira izgatott voltam, alig bírtam aludni. Éjjel felnéztem az égre, de mintha más lett volna. A sok fényes csillag nem hidegen tekintett rám, hanem mind kedvesen mosolygott. Ezen elmerengtem és észre sem vettem, de mélyen elaludtam.
Másnap tettem egy felismerést. Az emberek csodálatosak! Kedvesen becézgettek, elvittek sétákra, finom ételekkel kényeztettek. Nem is gondoltam, hogy lehet még ilyenben részem, de észrevettem, mennyire gondosak új kétlábú barátaim. Nézegettek, láttam a szemükben a kedvességet és nem féltem semmitől. Ennyi ember, és fontos vagyok nekik! ÉN! FONTOS VAGYOK! Még belegondolni is csodás érzés a számomra!
Először egy pipekőcdébe vittek, (ők kutyakozmetikának nevezik), mert szerintük szükséges volt. Nem is voltam annyira büdös! Vagy mégis?
Életemben először fürödtem. Áztam én már az esőben többször is, de ez nagyon furcsa volt. Hát megvallom, nem lesz a kedvencem, de mivel láttam új barátaimon, hogy fontosnak tartják a műveletet és mennyire lelkesednek érte, gondoltam a kedvükért hagyom magam. Bevallom így utólag, azért tetszett, hisz addig is velem foglalkoztak, ami nagyon kellemes dolog. Aztán jött a fésülés. Én még ennyi szőrt nem láttam! És ez mind bennem volt! Jaj, de milyen fincsi volt utána! Szabadon levegőzött a bőröm. Évek óta nem volt ilyen! Mivel eltűnt a szőrpáncél rólam, az is kiderült, hogy nagyon sovány vagyok.
Az arcomon a sebem sajnos továbbra is fájt és csúnya volt, ezért elvittek egy állatorvoshoz is. Ott kiderült, hogy a fogam beteg, nagyon gyulladt és a genny az arcomon távozik belőle. Kaptam rá gyógyszert. A doki azt mondta, a fogamat is ki kell majd venni. Meg is beszéltek egy időpontot.
Addig a napig hasonlóan töltöttem az időmet. Minden nap finomakat ettem, mit ettem, faltam! Volt mit bepótolnom! Kétlábú barátaim sokat sétáltak velem, szeretgettek, okítgattak, sokat foglalkoztak velem. Nagyon jó volt ám! Megismertem, hogy léteznek füves parkok csak azért, hogy a kutyusok ott sétálhassanak. Elképesztő! Megtanultam a pórázt is használni, amire nem emlékszem, hogy használtam volna azelőtt. Alig bírtam magammal, annyira mindent meg akartam ismerni. És az a rengeteg illat! Estére nagyon elfáradtam minden nap, de annyira elöntött a boldogság, hogy nem is éreztem. Éjjel mielőtt elszenderedtem volna, végiggondoltam a napomat újra és újra. Ez tényleg VELEM történik?!
Aztán eljött az a nap, amikor megoperáltak. Nagyon aggódott értem egész nap minden barátom. Nekem a legnagyobb bánatom az volt, hogy nem ehettem ebédet.
A műtét után egy új helyre kerültem. Nem láttam még azelőtt az emberek lakhelyét belülről, mindig csak kint lehettem a kertben, de most azon vettem észre magam, hogy egy lakásban vagyok. Nagyon érdekesnek találtam. Először nem is tudtam, mit szabad csináljak, mindenhova követtem az új kétlábút. Ő mutatta meg nekem, hogy hova feküdhetek le, hol fogok enni, merre találom a vizes tálat.
Azóta is nála vagyok és jól érzem itt magam. Sok emberrel és kutyussal találkozunk a séták alatt, szereztem barátokat is és én nem is tudtam magamról, de sokszor megdicsérnek az utcán, hogy milyen szép vagyok. Gyakran megállítanak minket, csakhogy megsimogathassanak. A kis kétlábúakat is nagyon megszerettem. Ja, és van egy cica barátom is, meg egy boltos néni imádóm. Sajnos az egészségem nem a legjobb, de majd mindezekről később szólok. Annyi mindent el szeretnék még mesélni, ezért is született ez a blog.
2013. július 1., hétfő
Miért ragadok tollat?
Kedves Barátaim!
Először is szeretnék köszönetet mondani nektek mindazért a rengeteg dologért, amit értem tettetek eddig és azért a sok odaadó gondoskodásért, amiben részesítettek. Mivel annyian gondoltok rám, aggódtok értem, de nem lehetek mindannyiótokkal, viszont szeretném megosztani veletek is, hogy mi minden történik velem, arra gondoltam, hogy naplót fogok vezetni. Így ha van kedvetek, kövessétek figyelemmel kalandjaimat, örömömet-bánatomat, legyünk együtt, ha csak az írott oldalak által is.
Először is szeretnék köszönetet mondani nektek mindazért a rengeteg dologért, amit értem tettetek eddig és azért a sok odaadó gondoskodásért, amiben részesítettek. Mivel annyian gondoltok rám, aggódtok értem, de nem lehetek mindannyiótokkal, viszont szeretném megosztani veletek is, hogy mi minden történik velem, arra gondoltam, hogy naplót fogok vezetni. Így ha van kedvetek, kövessétek figyelemmel kalandjaimat, örömömet-bánatomat, legyünk együtt, ha csak az írott oldalak által is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)